“Hölgyem, maga gazdag?”

"Hölgyem, maga gazdag?"

„A két gyerek benyomakodott az előszobába; kabátjuk rongyos és több számmal nagyobb méretű volt. »Tudna adni régi újságokat, hölgyem?« – kérdezték. Elfoglalt voltam, és azt akartam mondani, hogy nem érek rá, de megláttam csuromvizes kis szandáljaikat. »Gyertek be – mondtam –, csinálok nektek egy kis forró kakaót.« Nem beszéltünk sokat. Átázott szandáljaik nyomot hagytak a kandalló előtti kövön. Kakaót és lekváros kenyeret adtam nekik, hogy felvértezzem őket a kinti hideg ellen, majd visszamentem a konyhába, ahol épp a háztartási költségvetésünket próbáltam megtervezni. A nappaliban akkora csend volt, hogy idekint is feltűnt. Benéztem. A kislány az üres csészét forgatta a kezében, és nézegette. A kisfiú megkérdezte: »Hölgyem, maga gazdag?« Ránéztem a kopott bútorhuzatokra: »Hogy én gazdag? Dehogyis!« A kislány óvatosan ráhelyezte a csészét a csészealjra, és azt mondta: »De hiszen ezek összeillenek, egy készletből vannak!« A hangja koravén volt az éhségtől, de nem a gyomorétól. Aztán elmentek, az újságpapírkötegekkel védekezve a szél ellen. Nem mondták, hogy köszönöm, nem is volt rá szükség. Ennél sokkal többet tettek. Egyszerű kék csészék és kistányérok – de összeillenek. Krumpli, hús és mártás; fedél a fejem felett; a férjem, akinek biztos állása van – ezek a dolgok is összeilleszkedtek az életünkben. Elhúztam a székeket a kandalló elől, és feltakarítottam a nappalit. A kis szandálok sáros nyoma még mindig látszott a kandalló előtti kövön. Úgy hagytam. Nem akarom elfelejteni, hogy milyen gazdag is vagyok!

(Forrás: Mai Ige 2017.12.07.)

Megosztás

Ajánlott bejegyzések