A hit ellentétes a tudománnyal?

A hit ellentétes a tudománnyal?

god_vs_science

Vannak vallásosak, akik ellenzik a tudományosságot, és vannak tudósok, akik ellenzik a hitet. Vannak vallásosak, akik pártolják a tudományt, és vannak tudósok, akik nagyra becsülik a hitet, sőt hívő tudósok.

A tudomány nem lát mindent, sőt időről időre felülíródik egy-egy tézis. A hit pláne nem lát mindent, hiszen ezért hit. A tudósok – ha feltevésük bizonyítást nyert – meg vannak győződve, a maguk igazáról. A hívők is meg lehetnek győződve hitük tárgyáról, ha visszaigazolást tapasztalnak.

Hogyan működik a hit?

Attól még hogy nem látok valamit, meg lehetek győződve róla.  Tehát remélek valamit, amiben biztos vagyok, mert meg vagyok róla győződve. Miről lehetek meggyőződve egyáltalán? Csak arról, amit már megtapasztaltam, mert már az enyém. Reményünk pedig arra vonatkozik, ami még nincs befejezve. Folyamatban van. Mint egy üzletet csinálni. Megvan az ötlet, ki van gondolva minden részlet, utánajárva, lesz-e rá vevő, megvan a telephely, jönnek az emberek, csorog a pénz. Működik. Azért csinálom, mert hiszek benne. Ha nem hinnék, azonnal bezárnám, vagy el se kezdeném, hogy ne bukjak nagyot. Ilyen az életünk is, és ilyen a hitünk is.

Hogyan működik a tudomány?

Honnan indulnak a tudományos felfedezések? Születnek, mint a nyulak, vagy osztódnak, mint a papucsállatkák? Nem: valami beugrik valakinek, és felteszi, mi van, ha ez így működik… Fikció…Előfeltevés…Hipotézis…Prekoncepció… Ha a tudományban hiszünk (sic!), és elfogadjuk, hogy módszerei előrevisznek, akkor ezzel azt mondjuk, hogy egy nem létező, nem bizonyított dolog reménylése a gondolkodás egyik legfejlettebb formája. Hit nélkül nincsenek tudományos eredmények. Hit nélkül nincs üzleti vállalkozás. Hit nélkül nem indulunk sehova. Hit által fogadunk el dolgokat, mert bár sosem láttuk, mégis meggyőződtünk róla.

Mindaddig, amíg nincsenek épkézláb bizonyítékok, addig vizsgáljuk elképzelésünket. És fordítva: mindaddig fenntartjuk a hipotézist, amíg még van remény arra, hogy feltételezésünk igaz lehet.

Mindaddig, amíg vallják a hívők meggyőződéssel, hogy „valami van”, addig van remény, hogy igazuk lehet. És csupán azért, mert másik néhány milliárd embernek nem tűnik tudományosnak, az még nem jelenti, hogy nem lehet igaz. Ha mégis ragaszkodunk a hitetlenséghez, akkor megcsúfoltuk a tudományt magát!

Vak hit

A vak hit definíciója valami ilyesmi lenne: Remélek valamit, mert az szimpatikus nekem, és szeretném megkapni, de csak remélem, hogy megkapom. Hitem alapja a saját vágyam vagy mások által gerjesztett (megdumált) vágyak.

A vallásosság velejárója a vak hit. A nem utánajárt, nem végiggondolt, nem feltétlen logikus elméletek elfogadása. Vak hit leugrani a tizedikről, remélve hogy egy vastag habszivacsra esek, miközben nem vizsgáltam meg, van-e ott habszivacs.

Azonban éppen így a tudomány velejárója is a vak hit. Bizonyos diszciplínákba látszólag nem fér bele a természetfeletti, ezért tűzzel-vassal irtják. Ebben az esetben inkább arról van szó, hogy a tudományt világnézeti kérdéssé tették: (élet)filozófiává vált. Lássuk be, ennek már nem sok köze van a tudományossághoz.

A tudomány a természeti jelenségeket vizsgálja, és nem is rendelkezik eszközökkel a természetfeletti vizsgálatához. Azt állítani, hogy van Isten, hitre van szükség, és azt állítani, hogy nincs Isten, szintén hitre van szükség, hiszen egyiket sem lehetséges nyilvánvalóan bizonyítani, sem cáfolni. Annál az egyszerű oknál fogva nem lehet kimutatni a természetfelettit, mert erre is csupán természetes eszközök állnak rendelkezésünkre.

Megosztás

Ajánlott bejegyzések