Kegyetlen az Isten?

Gyakran hallható az a vélemény: nekem ilyen Isten nem kell! Mi a problémánk Vele? Úton-útfélen sok jót és szépet olvashatunk, hallhatunk Istenről, de ha eljutunk oda, amikor ítél, megítél, büntet, vagy csak fenyít, akkor leveri bennünk a biztosítékot. Ez már túl sok! Hogy képzeli?!
A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy amikor minden rendben van, akkor nem veszünk tudomást Istenről – ez a természetes. Amikor azonban nem mennek jól a dolgok, netán valami rosszra fordul, akkor felelősségre vonjuk, hol van ilyenkor.
Ebből adódóan: minden jó természetes, minden rosszért pedig Isten okolható.
Mi a képem Istenről?
Az ember ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy a Mindenhatót szenilis cukros bácsiként, Jézus Krisztust, az Ő megtestesítőjét pedig ártatlan ajándékozó angyalkának lássa. Vajon honnan ered ez a szemléletmód?
Azt gondolom, elsősorban vágyainkat vetítjük ki ezzel, másodsorban, mint minden téveszme, ez is valahonnan sugalltatik. Az tehát az előfeltételezés, hogy Isten csakis olyan lehet, aki az ember szemszögéből jó dolgokat automatikusan szolgáltatja. Igen ám, de ha belegondolunk a fogalomba: isten, akkor észre kell vennünk a jelentéstartalmát is. Isten, ha valóban isten, természetfeletti, tehát a mi valóságunk számára egész biztosan nem teljesen magyarázható, nem teljesen érthető, sem fel nem fogható, így hát amikor előbbi elképzésünkkel élünk, belegyömöszöljük a nagyot a kicsibe, az időtlent az időbe, a végtelent a végesbe. Magyarul, ami számunkra jó, Isten számára nem biztos, hogy jó; és ami nekünk rossz, az lehet, hogy Isten szándékát tekintve jó. Akkor tehát honnan tudhatjuk, mi a jó, és mi a rossz? Nem kisebb kérdést feszegetünk, mint magát az IGAZSÁGOT.
Az igazsággal szemben egyetlen elfogadható megközelítés létezik: az alázat. Mert az igazság sosem lehet szubjektív, relatív vagy befolyásolható. Nem tehetünk mást, mint megkeressük a magasabb rendűt, ami magyarázza az alacsonyabb rendűt. Nem tehetek mást, mint hogy magamat alacsonyabb rendűnek elfogadva megkeresem a magasabb rendűt, azért hogy lássam a teljes képet, hogy ne csak az én kis világomban forogjak.
Ha így nézünk Istenre, mindjárt más a kép.
Mindennek Isten az oka? Egyáltalán mit tesz Isten?
Történnek velünk a dolgok: Ez önmagában felvet kérdéseket.
- Mi tesszük?
- Velünk teszik?
- Miattunk teszik? Miattunk történik?
- Tőlünk függetlenül teszik? Tőlünk függetlenül történik?
Van-e beleszólása Istennek mindebbe? Ő irányít, mi elszenvedjük, vagy mi irányítunk mindent?
Ha Ő élet és halál ura, akkor nyilvánvalóan van lehetősége belépni az eseményekbe. Ha nem tenné, azzal egy kardinális kérdés tisztázva lenne: ISTEN NEM TÖRŐDIK VELÜNK, TOTÁLISAN MAGUNKRA HAGY. Ez esetben mindenképpen kegyetlenségről beszélhetnénk. De mi értelme volna a teremtésnek, ha Isten ránk se hederítene?
Tudott-e már valaki örökmozgót készíteni? Nem. Ha Isten nem szállna be a játékba, már vége lenne. A természet körforgása rengeteg energia-bevitellel történik. Ha azt mondjuk, uralja az életet, azt is mondjuk, fenntartja, élteti. De az URALOM, mindenképp azonos a LEURALÁSSAL? Mert ha leural, akkor mi vagyunk a színház, Ő pedig a néző. Ha leural, nekünk nincs döntési jogunk. Leural azt jelenti, ellenvetés nélkül irányít, mozgat, működtet, kormányoz valamit. Ilyeneket gépekről szokás mondani. Tud-e bárki gépként gondolni önmagára. Már a szó is abszurd: önmaga, hiszen gép esetében ilyen nincs is.
A szülők tudják, hogy gyermeküket egy ideig irányítani kell, de amikor felnőttek, nem szólhatnak bele többé döntéseikbe. Ajánlhatnak, kérhetnek, de a döntést senki helyett nem lehet meghozni. A nevelés sem a leuralásról szól (jó esetben), hanem terelgetésről, tanításról, minták bemutatásáról, olykor fenyítésről, melyek során a gyermekben megfogalmazódhat: „Milyen kegyetlen az apám! Nekem ilyen szülők nem kellenek!”
Istenről alkotott képünket vastagon befolyásolja a legenda, ahogyan ábrázolják a regények, versek, népi eposzok, különböző vallások még különbözőbb képviselői, és nem utolsó sorban mi magunk. Azonban ez sosem lehet a teljes kép. A tisztánlátáshoz mindig segítségül kell hívnunk egy magasabb rendű elvet, mely magyarázza az alacsonyabb rendűt. Vizsgálatunk példája az ember szabadsága, mint alapelv, amiből kiindulva eljutunk egy szülő – gyerek kapcsolathoz, mely mintázza az Istenhez fűződő viszonyunkat is.
Idézetek a Bibliából
„Észak felől aranyszínű világosság támad, Isten körül félelmetes ragyogás. Ő a Mindenható! Nem tudjuk megtalálni őt. Nagy az ő hatalma és ereje, a jogot és az igazságot mégsem nyomja el.” (Jób. 37. 22-23.)
„Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten.” (Jak. 2. 13.)
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Mt. 5. 7.)
Jézus mondja egy példázatban: „Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg. Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.” (Mt. 25. 42-46.)
„Ezért hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki számadást akart tartani szolgáival. Amikor hozzákezdett, vittek eléje egy szolgát, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és fizessen. A szolga erre leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. Amikor azonban eltávozott az a szolga, összetalálkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe vettette őt, amíg meg nem fizeti tartozását. Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? Ekkor haragra lobbant ura, és átadta őt a hóhéroknak, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozást. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő atyjafiának.” (MT. 18. 23-34.)
„A jövevényhez ne légy kegyetlen, és ne sanyargasd őt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban.” (2Móz. 22. 20.)
Ajánlott bejegyzések

A kereszténység elveszi az önazonosságunkat?
január 12, 2015

A Biblia zsidó öndicsőítés?
január 12, 2015

Hiteles-e a Biblia?
január 12, 2015