Pokolba a nem hívőkkel?

Létezik egy kézzelfogható és logikusnak tűnő megoldás a világ vallásos sokszínűségét illetően. A vallások többsége azt vallja, hogy minden út egy istenhez vezet, teljesen mindegy, melyiket járod. Azért van tehát annyi vallás, mert mindenki másfelől közelíti azt a bizonyos hegyet. Ez valóban logikus lenne, amennyiben csak a jó létezne: ha nem beszélhetnénk fény hiányában sötétségről; békesség nélkül félelemről; jóság mellett gonoszságról; és Isten nélkül Sátánról.

Ha valaki hisz egy felsőbbrendű irányításban, azaz hívő, fel kell tennie magának a kérdést: kinek van igaza? Ha megvizsgáljuk földünket, nyilvánvaló, hogy mindent áthat az igazság és a hamisság furcsa tánca. Sok esetben nem is jogos hamisságról beszélni, hiszen a magunk szemszögéből gyakran valóban lehet igazunk. De helyénvaló-e csupán a mi perspektívánkból szemlélődni?

A kereszténység kizárólagos. Nem fogad el igaznak senkit, aki nem fogadja el Jézus Krisztust – és csak Őt – megváltónak (kivéve, ha valaki még nem hallott Jézusról, illetve megoldó képletéről). Felvetődik a kérdés: mi van azokkal, akik nem keresztények? Mi van a más kultúrában, más vallásban lévő emberekkel? Róluk nem beszél a Biblia? Csak a zsidókkal és a keresztényekkel foglalkozik? Vajon mit gondol Isten azokról, akik nem keresztény közegben nőttek fel? Pokolba velük? Úgy intézi, mint anno a keresztes lovagok? Netán biztos kárhozatra vannak ítélve? Ha így volna, igazságtalannak bizonyulna. A Biblia elveszítené hitelét, és szűk látókörűvé, végessé tenné üzenetét.

A Szentírás kijelenti, hogy minden embernek egyenlő esélye van megtalálni Istent pusztán a világunk értelmes vizsgálata következtében (Róm.1.20.), azonban megjegyzi, hogy ez nem sikerült. Az emberiség vagy nem tudta, vagy nem is akarta megismerni a Teremtőt a teremtés nyomán, ezért Isten egy másik utat választott (1Kor.1.21.). Küldött embereket, akik segítenek bejárni ezt az utat, szétküldte őket a Földön, hogy folytassák azt, amit Jézus Krisztus elkezdett. Mikor mindenhova eljutottak, és kiderül, hogy az emberiség erre sem lesz vevő, akkor megint változás fog beállni, ez a téma viszont már a próféciákhoz vezet. (Mt.24.14.)

Akkor tehát miként viszonyul Isten azokhoz, akik nem ismerték meg Őt úgy, ahogyan kijelentette? Isten igazságos, nem személyválogató, és ebben hinnünk kell. Nem lenne értelme egy igazságtalan Istennek: nem lenne értelme a teremtésnek sem. Nem vágynánk igazságra, ha nem lenne belénk kódolva. A Biblia amikor Istenről beszél, mindig igazságosnak említi, és nem is hagy kétséget, miért ne volna ez így: az ember belső indítékait (szívet) vizsgálja, felszínre hozza az igazi jellemet, és mindenkinek ennek fejében cselekedetei szerint fog megfizetni. (Róm. 2. 5-11. / Péld. 24. 12. / Jób. 34. 11. / 1Kor. 4. 5. / 1Krón. 29. 17. / Apcsel.10.34-35.)

Ellenben, aki nem ismerte meg Isten akaratát, annak is van lelkiismerete, mely képes koordinálni mindenkit, aki hallgat rá. Ahova Isten törvénye nem ér el, ott nem is lehet azt számon kérni, mi több áthágni sem. (Róm.4.15. / Róm.2.14-16.)

Akik viszont megértették az üzenetet, nincs több mentségük. Teljes tudatában vannak tetteiknek, ezért ők maguk döntenek sorsukról. Ha az üzenet vivőjét nem veszik komolyan, akkor az üzenet küldőjét sem veszik. Az információ birtokában mindenki felelősségre vonható.

Mit mondjunk tehát, jobb ha nem tudunk Istenről, akkor biztosan megkönyörül? A Biblia szerint Isten (így Jézus is) egyenlő az igazsággal. Aki pedig megismeri az igazságot, az megszabadul, és valóban az lehet, amire lett tervezve. Az igazság megismerése tehát az élet kiteljesedése.