Kiemelt
Aktuális információk
Kedves Érdeklődő! Közösségünk vasárnaponként 16 órától tart istentiszteleti alkalmat, melyre sok szeretettel várunk, vagy online is kapcsolódhatsz 🙂
Látunk egy befogadó, bajtársi csapatot, szeretetközösséget, amelyet Isten örömhíre éltet, motivál és áldásként akar hatni környezetére, betöltve küldetését.
Amelyben bátorító, építő, vigasztaló, védelmező lelki családra, otthonra találhat bárki, aki keresi Istent, és mivel mi is keresőknek tarjuk magunkat nincs különbségtétel, mert nem az számít honnan jössz.
Amely aktív módon nyitott, befogadó, mert nem felejtik el, hogy ők maguk is befogadottak Jézus Krisztus által és ebből fakadóan másokat is szeretnének ebbe a szeretetközösségbe beszeretni, hogy együtt keressük és szeressük Istent és egymást.
Pécs, Fürdő u. 1.
(Bejárat a Goldmark Károly utca felől)
Kedves Érdeklődő! Közösségünk vasárnaponként 16 órától tart istentiszteleti alkalmat, melyre sok szeretettel várunk, vagy online is kapcsolódhatsz 🙂
Lukács 14:15-24 15 Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: “Boldog az, aki Isten országának vendége.” 16 Ő pedig a következőképpen válaszolt: “Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg.
Lukács 24:1-6 1 A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. 2 A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, 3 és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus...
Ha érdekel a világunk, Isten világa, és nem éred be kinyilatkoztatásokkal vagy azzal, hogy “csak olvasd el a Bibliát”, itt remélhetőleg választ találsz a kérdéseidre – vagy ha mégsem, nyugodtan felteheted őket.
Ha tudunk, válaszolunk. Ha nem, akkor sem teszünk hangzatos kijelentéseket, amelyekben talán mi sem hiszünk.
Kedves Érdeklődő! Közösségünk vasárnaponként 16 órától tart istentiszteleti alkalmat, melyre sok szeretettel várunk, vagy online...
TovábbLukács 14:15-24 15 Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: “Boldog...
Tovább